|
A jelenlegi világfolyamatok intenzív változása megkívánja, hogy effektíve komolyan elmerüljünk az elkövetkezendő idők és események konstruktív rendezésében. Ez sajnos kizárja azt a lehetőséget, hogy egy materialista szinten működő felvilágosító lap felületén is próbáljak tovább tevékenykedni, amit már tulajdonképpen régóta nem is tudok tenni, mert a folyamatok ezt blokkolják. Úgy határoztam, hogy ezentúl kizárólag azzal foglalkozom, ami 20 éve a munkám és életfeladatom - mely természetesen az MSO olvasói előtt nagyrészt rejtve volt - és befejezem azt a kitérőt, mely által a magyarság és a magyar lakosság felvilágosítását céloztam, ezért a Magyar Sors Online Folyóiratot bezárom. Ezentúl is elérhetőek maradnak az érdeklődők számára a tényfeltáró és tájékoztató írások, de frissülés csak rendkívüli esetben várható. Interneten természetesen követhetik tevékenységemet, már amit nyilvánossá teszek belőle, inkább csak tájékoztató jelleggel, hisz' bizonyos dolgok csak rejtett közegben válhatnak ismertté. Az érdeklődők számára azonban van lehetőség bekapcsolódni és tovább figyelni az eseményeket itt: Antropozofia.net lapomon, mely idősebb, mint az MSO, de a kettőnek semmi köze egymáshoz. A Magyar Sors Online folyóiratot kizárólag azért alapítottam, hogy a fizikai világban zajló politikai események hátterét valamilyen szinten közvetítsem, megvilágítsam. Azok az események, melyek jelenleg zajlanak a földi és szellemi világban, mára olyan komoly munkát követelnek, amihez ez a típusú a folyóirat nem tud hozzátenni, pontosabban a folyóirat egyáltalán nem alkalmas arra a munkára, melyet valóban végzek 20 éve. Soha nem is volt erre alkalmas, hisz nem is ezért alapítottam, mivel a valódi tevékenységem ehhez kapcsolódik: Antropozofia.net A mai helyzet 2011-ben már nem tűr kitérőket, így nekem kötelességem mostantól kezdve 100 százalékban az eredeti életfeladatomra és munkámra koncentrálni, melyből kaphatnak ízelítőket a neten is az említett weboldalon. Tulajdonképpeni munkám eddig sem a Magyar Sors Online-ra korlátozódott és nem interaktív környezetben zajlott, azon felül komoly ezoterikus és szellemi energiákat követelt tőlem. Ezt azért kellett közölnöm, hogy aki értetlenül áll a folyóirat pangása és bezárása előtt, az tisztában legyen azzal, hogy az MSO egy plusz volt, amit adtam azoknak az embereknek, akik nem ismerik a valós és komplett folyamatokat, de ahhoz, hogy komolyan tudjak tovább dolgozni, ezt a döntést meg kellett hoznom, mert teljes lényemet igénybe veszi a valódi foglalkozásom, feladataimat továbbra sem online környezetben teljesítem. Köszönöm megértésüket, de kötelességeim ismét és most már véglegesen olyan területre szólítottak és egész embert kívánnak, ahova már az MSO nem juthat el, a 20 év alatt 4 évet szántam rá egyéb munkáim mellett, de azon a területen, ahol valódi tevékenységem folyt mindig is, nincs helye.
V. Szabó Szibilla Anna
Alapító-főszerkesztő
2010. december 31. Ezentúl már csak itt találhatnak meg: Antropozofia.net |
